Magyar borok nagy sikert érnek el az ez évi Concours Mondial de Bruxelles versenyen

Nyilvánosságra kerültek az ez évi Concours Mondial de Bruxelles borverseny eredményei és igazi siker lett: A magyar borok közül 2 aranyérmet és 7 ezüstöt kapott.
Az aranyérmes győztesek:

  • 777 Pinot Noir, Kovács Nimród Borászat, Eger, 2013
  • Bock Cuvée, Bock Borászat, Villány, 2013

Kovács Nimród ezüstérmet kapott NJK 2009 borára, a Bock borászat további 3 ezüstérmet a Bock Capella 2009, Bok Cuvée 1999 és Bock Villányi Franc Fekete-hegy Selection 2013 boraira.

A Concours Mondial de Bruxelles az egyik legelismertebb nemzetközi borverseny. Ez évben 320 zsűri tag 50 országból értékelt összesen 9080 különböző bort. A verseny ezzel komoly hírnévvel rendelkezik és benchmarknak számít a boriparon belül.

 

Magyar cégek az INTERPACK szakkiállításon

2017. május 4-e és 10-e között került sor Düsseldorfban az Interpackra, a csomagológépek, csomagolóanyagok és édesipari gépek legnagyobb nemzetközi szakvásárára. A 18 kiállítási csarnokban sorra kerülő Interpack szakkiállításra potenciálisan 190 országból 170 ezer látogatót vártak. A kiállításon 15 magyar cég vett részt ebből 7 az MNKH közösségi standján.

A május 5-én tartott standmegnyitón Nagy Miklós a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ) elnöke és Szegner Balázs főkonzul is köszöntötte a résztvevőket. Nagy Miklós kiemelte a fenntarthatóság jelentőségét a csomagolóanyag gyártásban, elmondta Európában átlagosan 160 kg, Magyarországon pedig 102 kg a csomagolóanyagok egy főre eső felhasználása. Fontos szempont a hosszabb felhasználhatóságot biztosító innovatív csomagolóanyagok előállítása, amely elősegíti az élelmiszerekkel, az erőforrásokkal való takarékos gazdálkodást. A témában a nemzetközi szakmai szövetség legjelentősebb nemzetközi innovációkat bemutató kiállításán magyar cégek is helyet kaptak.

Május 7-én ugyancsak a magyar standon került sor a Német-Magyar Vállalkozók Klubjának rendezvényére, amelyen köszöntőt mondott Fancsik Zoltán, a szervezet társelnöke, Nagy Miklós, a CSAOSZ elnöke és Kardos Levente külgazdasági attasé. A klub célja, hogy találkozási pontokat teremtsen az észak-rajna-vesztfáliai és magyar vállalkozók között. A rendezvény során a résztvevő német és magyar cégek között több b2b megbeszélésre is sor került. A Német-Magyar Vállalkozók Klubja, amely ez év márciusban a düsseldorfi Főkonzulátuson alakult, első magyarországi rendezvényét május 15-én tartotta Budapesten.

Az MNKH által közösségi standján az alábbi hazai cégek képviseltették magukat az Interpack kiállításon: BoxPrint-FSD, Packaging Kft., Codex Zrt., Flexo Innovációs Klaszter, Krajcár Kft., Mátrametál Kft., Pikopack Zrt és a Sipospack Kft. Önálló kiállítóként vettek részt: a Bervina Kft., Budagép Kft., Hacona Kft., a Poliol PET Packaging Kft., a Pro Form Kft., a Ziegler János Kft.

Német-Magyar Vállalkozók Klubjának alakuló ülése Düsseldorfban

A Német-Magyar Vállalkozók Klubjának alakuló ülésére a Düsseldorfi Főkonzulátuson került sor 2017. március 9-én. A klub célja a német-magyar külgazdasági kapcsolatok ösztönzése az alábbi formában:

  • A német piacra igyekvő, vagy azon már aktív, ugyanakkor az üzleti tevékenységét kiépíteni szándékozó magyar kis- és középvállalatok közötti tapasztalatcsere, kapcsolatépítés, információk nyújtása az exportpiacok kapcsán releváns témákban
  • A magyar üzleti kapcsolattal, ill. befektetéssel rendelkező német cégek irányában a kapcsolatok ápolása és kiépítése
  • A német és magyar cégek közötti networking segítése az üzleti kapcsolatépítés céljából

A klub tagjai számára széleskörű szolgáltatásokat nyújt, szemináriumokat és törzsasztalokat szervez, rendezvényein lehetőséget teremt információcserére és kapcsolatok építésére:

  • Rendszeres rendezvények Németországban és Magyarországon egyaránt: törzsasztal formájában rendszeres találkozók, szemináriumok, szakmai előadások
  • Hírlevél aktuális külgazdasági információkkal
  • Együttműködés kialakítása: kapcsolatteremtés diplomáciai kirendeltségekkel, egyesületekkel, szakmai szövetségekkel, külgazdaság-ösztönzési szervezetekkel, vásártársaságokkal, magyar vásárképviseletekkel, vállalkozói tapasztalatcsere
  • Tanácsadás a német piacra való belépés kapcsán: pl. marketing, gazdasági mediáció, cég biztosítás, követelésbehajtás
  • Irodai szolgáltatásokkal kapcsolatos közvetítés: fordítások (szak – és hitelesített), adatszolgáltatás német cégek hitelképsségéről

A Német-Magyar Vállalkozók Klubjának tagsági díja évi 100 euró, kezdeményezője Christoph Hermesmeier vállalati tanácsadó.

A Német-Magyar Vállalkozók Klubjának első törzsasztalára 2017. május 7-én 15:00 órakor a párhuzamosan folyó Interpack – csaknem 20 magyar kiállítót számláló nemzetközi csomagolástechnikai vásár – keretében került sor Düsseldorfban.